Balatonszárszó
Célunk, hogy lehetőségeinkhez képest a legjobb szolgáltatást nyújtsuk, ezért fontos számunkra az Ön véleménye. Ha üzenőfalunkon keresztül megírják azt, nem csak mi, mások is olvashatják.
Tisztelt Talmácsi Úr!
Szívből gratulálunk Önnek és munkatársainak a gyermeküdülő színvonalas működtetéséhez,csodálatos napokat töltöttünk el a táborban.
Mint régi táborozók örömmel tapasztaltuk a tárgyi feltételek javulását, a felújításokat. Nagyon köszönjük szakmai segítségét, melyet a programok összeállításához és a táborozás megszervezéséhez nyújtott.Hasznosnak tartottuk a strandi ügyelet megszervezését is, köszönjük kollégájának munkáját.
Bízunk benne, hogy az elkövetkező nyáron még több gyermekkel ismertethetjük meg a Balaton szépségét, a táborozás örömét.
Üdvözlettel: SZKTT. Közoktatási Intézménye
Pallavicini Sándor Iskola
Kedves Gyuri!
A Zamárdiban lévő kilátó nagyon klassz, ajánlom mindenkinek.
A gyerekek kedves írásait,a táborról elolvashatod iskolánk honlapján
A gyerekek is és én is nagyon jól éreztük magunkat.
Gyuri bácsi is és a tábor egész személyzete nagyon segítőkész volt. Szinte lesték (és néha ki is találták) a gondolatainkat (pl. falmászás, éjszakai túra).
Köszönjük Gyuri bácsi!
Nagyon jó volt.Igényes hely ez a gyerekek számára.Remélem lehet menni jövöre is.Reggeltől-estig csak fürdöttünka Balatonba ami 300 méterre volt a tábortól.Nagyon jól éresztük magunkat, Gyuri bácsi nagyon aranyos és segítőkész volt.
Sziasztok!
Tavaly nyáron voltam ebben az táborban. Nagyon jó az üdülő, pedig az időjárás nagyon rossz volt, mégis jól éreztük magunkat! Nagyon fincsi volt a kaja, szuper volt a tábor, alig várom, hogy megint ott lehessek!!!
Keresem Talmácsi György tanár urat, egykori kollegámat, a balatonszárszói úttörő-tábor egykori vezetőjét.Régen nem váltottunk szót !
Amennyiben lehetséges, ill. Ő is óhajtja, szeretném a kapcsolatfelvételt elérni.
Amennyiben ehhez segítséget tud nyújtani - köszönöm.
Tisztelettel: Tábory János
Nagyon jó lett az új honlap! Gratulálok! Időszerű volt már a "vérfrissítés". Szép, letisztult, átlátható és kezelhető. Kényelmesebb és hangulatosabb sokkal, mint az előző.
Végre egy (vagy inkább 4) üdülő, aminek nem kezelhetetlen és csúnya weboldala van, hanem üde és letisztult! Nekem nagyon tetszik!
Emellett persze ki kell emelnem a balatoni üdülők hangulatát is, hisz ez az üzenőfal elsősorban ezért jött létre. Én eddig csak Balatonföldváron a Hotel Aqua-ban és Balatonszárszón a gyermeküdülőben jártam, de mindenképp az a tapasztalatom, hogy a "balatoni nyár" az tényleg balatoni nyár, ha az itt eltöltött hetekre gondolok! :)
Amit kiemelnék, hogy ilyen olcsó és finom étkezési lehetőséget, mint ami Balatonszárszón van, még nem láttam sehol! Páratlan a konyhájuk.
Nagyon jó üdülési lehetőségek!Mi évekig nyaraltunk itt,megfizethető árakon!Barátságosak az ott dolgozók,és nagyon segítő készek!Csak jó dolgokat tudok róla mondani.Ajánlom mindenkinek! Nem fogja megbánni senki aki jól és olcsón akar nyaralni!
Köszönjük,hogy itt nyaralhattunk!
Nem hiszem el!!! Hányszor voltam itt fiatalabb koromban kirándulni... :)
Évekig itt szálltunk meg, és mindig jól éreztük magunkat mindannyian :D
Köszönöm az élményeket!!!

Szent Erzséber Kat. Általános Iskola, Pécel
Tisztelt Vezető !
Keresem Talmácsi György tanár urat, egykori kollegámat, a balatonszárszói úttörő-tábor egykori vezetőjét.Régen nem váltottunk szót !
Amennyiben lehetséges, ill. Ő is óhajtja, szeretném a kapcsolatfelvételt elérni.
Amennyiben ehhez segítséget tud nyújtani - köszönöm.
Tisztelettel: Tábory János
Nagyon szuper hely!Olyan élmény itt nyaralni,ami egy életre szól!
Jóvolt nézni a képeket. Sok emlékem fűződik ide 1988-tól2002-ig remélem leszek még ott.
Nagyon jó lett az új honlap! Gratulálok! Időszerű volt már a "vérfrissítés". Szép, letisztult, átlátható és kezelhető. Kényelmesebb és hangulatosabb sokkal, mint az előző.
Végre egy (vagy inkább 4) üdülő, aminek nem kezelhetetlen és csúnya weboldala van, hanem üde és letisztult! Nekem nagyon tetszik!
Emellett persze ki kell emelnem a balatoni üdülők hangulatát is, hisz ez az üzenőfal elsősorban ezért jött létre. Én eddig csak Balatonföldváron a Hotel Aqua-ban és Balatonszárszón a gyermeküdülőben jártam, de mindenképp az a tapasztalatom, hogy a "balatoni nyár" az tényleg balatoni nyár, ha az itt eltöltött hetekre gondolok! :)
Amit kiemelnék, hogy ilyen olcsó és finom étkezési lehetőséget, mint ami Balatonszárszón van, még nem láttam sehol! Páratlan a konyhájuk.
Nagyon jó üdülési lehetőségek!Mi évekig nyaraltunk itt,megfizethető árakon!Barátságosak az ott dolgozók,és nagyon segítő készek!Csak jó dolgokat tudok róla mondani.Ajánlom mindenkinek! Nem fogja megbánni senki aki jól és olcsón akar nyaralni!
Köszönjük,hogy itt nyaralhattunk!
ÁÁÁÁáááá!